Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.

Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.

A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap beszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az Ipoly menti községekben a kelenyeiek a ház földjét meglocsolták a szenteltvízzel, hogy a gonosz szellem ne ártson, és Isten áldása legyen a házon, a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy egészségesek legyenek. Az istálló sarkait is megszentelték – ugyancsak az ártó hatalmak ellen. Bélapátfalván a kútba és az állatok ivóvizébe is tettek belőle.

Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.

A házszentelés alkalmával krétával rajzolták fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. Termékenységvarázsló praktikák is kapcsolódhattak a házszenteléshez. Például a moldvai Pusztinán, „hogy a tyúkok tojjanak, akkor mikor vízkeresztkor járt a pap a keresztvel, mert nálunk szokott járni házszentelni, akkor ráültettük mindig a padra. A padon vót ilyen terítő, a terítő alá raktunk zabot, árpát, kukoricát, s a pap, ha ráült, akkor azt mondták, hogy sokat tojnak a tyúkok” (Bosnyák S. 1980: 119).

A házszentelés neve koleda volt. A Nyitra megyei Menyhén, Béden, Szalakuszon újévtől háromkirályok napjáig tartott a koleda. A pap, a kántor, a három falu egyházfia és két ministráns gyerek minden házhoz elmentek. Énekeltek, a pap megszentelte, megfüstölte a házat, a kántor az ajtóra felírta a három király nevének kezdőbetűit. Utána a háziak megvendégelték őket. Az egyházúak egy zsákba szilvát, diót, lisztet, szalonnát, kolbászt szedtek, amit a pap és a kántor osztott szét egymás között. Egyharmad volt a kántoré, kétharmad a papé. Ez a javadalom a kántor díjlevelébe volt foglalva (Manga 1942b: 28–29). Házszenteléskor a Szeged környéki falvakban az asztalra búzát, néhol almát, máshol tollat tettek, hogy szerencséjük legyen a termésben és a jószágban is.

A szentelés egyúttal tehát adománygyűjtés volt a hívektől. Erre vonatkozik Réső Ensel Sándor 1845-ös göcseji leírása: „Vízkeresztkor itt eljár a pap háztól-házhoz mesterével, kik a vidéken eddig divatozott szent szokást önhasznukra föntartották, és minden ház {7-115.} tulajdonosa, tudva előre jövetelöket, egy tál kukoriczát, egy tál borsót, egy disznólábat, s végre a járandó lélekpénzt asztalára téve, készen várja őket” (Réső Ensel 1867: 342).

Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük.

Általában vízkeresztkor, vagy karácsonykor és újévtől vízkeresztig jártak.